Napkollektor budapesti társasházban
2010. március 6., szombat
Megújuló-, alternatív energia hírek, újdonságok
Újbudán, a gazdagréti lakótelepen adták át Budapest első napkollektoros rendszerű melegvíz rendszerét. A beruházás a Zöld Újbuda Program keretében valósult meg, az újonnan átadott napkollektoros rendszer a társasház melegvíz ellátásába kapcsolódik be, így jelentősen csökken a lakók által fizetendő távhő számla.
A Regős utcai társasházban több, mint száz család él, az ő összefogásukban valósult meg Budapest legnagyobb teljesítményű napkollektoros használati melegvizet előállító társasházi rendszere. A beruházás megkapta a FŐTÁV támogatását is, ami azt jelenti, hogy a fűtési időszakon kívül teljes mértékben mentesíti a lakókat a távfűtési rendszer költségeitől. A napkollektoros rendszert is magába foglaló nagyberuházás egy támogatott konstrukcióban valósult meg, amelyben egyharmad részt a lakóközösség, egyharmad részét a helyi önkormányzat, valamint lakástakarék-pénztári hitelből fedezték. A teljes lakóház felújítási beruházás bekerülési költsége 145 millió forint volt, amelynek keretében külső hőszigetelést és teljes nyílászáró cserét is megvalósítottak, a megújuló energia felhasználására, a napkollektor rendszer kialakítása pedig 28 millió forintot költöttek a társasház lakói. A tetőn összesen 36 darab vákuumcsöves napkollektor került elhelyezésre. Ez a rendszer nem csak nyáron, hanem a tavaszi, téli és őszi időszakban is képes hasznosítani a napenergiát, így a fűtési időszakban is hozzájárul a távhő számla csökkentéséhez.
Legfrissebb hírek
- Napelem és szélgenerátor segítségével fenntartható városi világítás
- A Solarstream hőszivattyúja akadálytalanul biztosítja a meleg vizet.
- Rotartica napkollektor, a napenergiával működő légkondicionálás
- Physics-sun solar laser, a Napenergia Sárkánya!
- Szélgenerátor projektet támogat a Google
- Szélgenerátor park OTP hitelből
- Napkollektor - Kecskemét
- Orange Solar, napelemes sátor koncepció, high-tech táborozóknak
- SolarStore: Végre itt a felfújható napkollektor!
- Mágneses szélgenerátor a magyar energiaellátásban?
- EarthNet’s napkollektor
- Szélgenerátor felhőkarcoló Dubaiban
- IGenDesign's Flow szélgenerátor
- A saját áramforrású Safe Hump segíti, a biztonságos vezetést a sötétben
- A természet ihlette: MAD Architects’ Fake Hills városi lakóházfejlesztés
- Intel Atom-alapú otthon automatizálási rendszer
- Japán kutatók kifejlesztették a nyomtatható lítium-polimer akkumulátort
- Napkollektor csepeli óvodában
- Napkollektor hatékonyságának növelése
- solBAT II a napenergiával működő mobil töltő a Scosche-tól

